MeOut

Green Solution // Lengyelország

2017. április 02. - MeOut

A magyar csapatból sokunknak ez volt az első Erasmus+ Youth Exchange-e. Nem tudtuk, hogy mit várjunk, de belevágtunk, mert érdekelt a projekt témája, a Sustainable Development, illetve a különböző országokból érkező fiatalokkal való megismerkedés.

Azon szerencsések közé tartozunk, akik magával a MeOut csapatával utazhattak ki a helyszínre, kocsival. Ezáltal megismerkedhettünk a szervezőkkel, az egyesület munkásságával és persze a magyar Erasmus csapat is egymással.

dsc02586.jpg

A szállásunkba, a Baca Karczma nevű szálló és étterembe este érkeztünk meg, ahol el is fogyaszthattuk első lengyel vacsoránkat. Legtöbbünknek zömével tetszettek az ételek az ottlétünk alatt, összességében szeretjük a lengyel konyhát.

A lengyel és a magyar csapat mellett Olaszországból, Macedóniából és Szlovákiából érkeztek résztvevők. Az első néhány nap egymás neveinek megjegyzését elősegítő és csapatépítő játékokkal zajlott. Elsőre sokunknak kissé gyerekesnek tűntek ezek a játékok, de csak később értettük meg a non-formális tanulási módszerek lényegét. Azt kell mondjam, hogy ez tényleg hatékony és nagyon sokat lehet tanulni észrevétlenül és nem válik unalmassá sem.

Persze a fő témával való foglalkozás sem maradt el. Foglalkoztunk a szemét redukálásával, újrafelhasználásával és újrahasznosításával, természetesen érdekes játékokon keresztül. Emellett minden csapat tartott egy workshopot a többieknek az általa választott témában. Emellett egy Zakopane-ban működő középiskolába is ellátogattunk, ahol az ott tanuló fiataloknak tartottunk előadásokat és workshopokat.

A tanulás mellett a szórakozás és a kultúrák megismerése sem maradt el. Minden este az ismerkedésről szólt, illetve minden nemzet kapott egy egész estét, ahol bemutathatta a saját kultúráját, ételeit és italait. A pálinka, paprika és zsíroskenyér természetesen nem maradt el a magyar bemutatóból, amelyek – a pálinkával az élen – nagyon ízlettek a többi ország résztvevőinek.

20170309_162322.jpg

Mivel egy lépésnyire voltunk a Tátrától, ezért egy napot a Morskie Oko-hoz való túrázással töltöttünk. Ez egy további jó lehetőség volt egymás megismerésére, mindenki nagyon élvezte a kiruccanást.

A projekt végén könnyekkel váltunk el egymástól, nagyon jó nemzetközi csapat alakult ki. Remélhetőleg sokukkal találkozunk még a jövőben.

Olyan élményekkel és barátságokkal távoztunk, amelyek miatt biztosak vagyunk benne, hogy ez nem az utolsó Erasmus+ projektünk volt!

20170307_070512.jpg

dsc02577.jpg

wp_20170313_20_11_37_rich_li.jpg