MeOut

MeOut

A 2798 éves város, Yereván és a MeOut

2017. március 11. - MeOut

mount_ararat_and_the_yerevan_skyline.jpg

Az Erasmus+ program keretein belül 2017. február 2-9-ig került megrendezésre a „Home” elnevezésű tréning Örményország fővárosában, Yerevánban. A projekt az AEL (Association des Egyptiens au Luxembourg), az örmény World Idependent Youth Union és az orosz  Academy of Innovation  együttműködésében valósult meg. A programon összesen 32 fiatal vett részt Ukrajnából, Örményországból, Csehországból, Franciaországból, Grúziából, Olaszországból, Luxemburgból, Oroszországból és Magyarországról. Magyarországról a MeOut jóvoltából 3 szerencsés fiatal utazhatott a helyszínre. 

A szervezők célkitűzése a fiatalok szerepének erősítése a sokszínűség promóciójában mellett az európai közösségek közötti párbeszéd fenntartása volt a menekültüggyel kapcsolatban. A tréningen a résztvevőket a témában jártas szakmai csapat segítette a hét során. A napi négy foglalkozás alatt a fiatalok többek között a gyakorlati kompetenciáikat erősíthették, tanulhattak az emberi jogokról, hogyan vegyék fel a harcot a gyűlöletbeszéd ellen, illetve hogyan segíthetnek a többi fiatalt bevonni az ehhez hasonló programokba.

17015502_10212248365343811_1606226478_o.jpg Az interkulturális és non-formális oktatási technikák mellett, mint például a csoportos megbeszélések, előadások, személyes tapasztalat megosztása, szimulációs gyakorlatok és a kapcsolatépítés, a résztvevők az alábbi témakörökben folytattak vitákat:


- Béketeremtés és egy "béke munkás" szükséges kompetenciái;
- A menekült válság okai, geopolitikai helyzet a Közel-Keleten;
- Az emberi jogok meghatározása és gyakorlásához szükséges eszközök;
- A menekültek integrációja
- A gyűlöletbeszéd (’Hate speech”) elleni online küzdelem 

16997228_10212248364903800_1013183588_n.jpg

Ezen túlmenően, az trénerek olyan eseteket mutattak be, ahol sikeresen valósult meg a menekültek integrációja Luxemburgban, illetve vendégelőadók osztották meg tapasztalataikat a menekültekkel való munkájukkal kapcsolatban Örményországban. A résztvevők így nem csak a tolerancia, integráció és sokszínűség elfogadásában szerzett tapasztalatukat növelhették, de hasznos kapcsolatokat is építhettek a jövőre vonatkozó együttműködésekhez. A programban egy szíriai menekült civil munkás is részt vett Varty Koujoumian, aki történeteivel, nyitottságával bátran állíthatom, a legnagyobb hatást gyakorolta mindannyiunkra.

Riczu Dalma

 

süti beállítások módosítása