MeOut

MeOut

MeOut 36 lengyel diákot evakuált a határzárak közepette

2020. március 15. - MeOut

4 ország, 43 fő,  5 minibusz, valamint 30 óra megállás nélkül! 

Ránk mindig lehet számítani! A MeOut, amikor már senki sem vállalta, akkor is haza juttatott 36 lengyel diákot. 

img_0640.jpg

Március elejétől a MeOut öt lengyel diákcsoportot fogadott szakmai gyakorlat végzése céljából Budapesten. Személyesen vártuk őket és az itt töltött idő alatt mindent megtettünk, hogy otthont biztosítsunk számukra Budapesten. Az első pillanattól kezdve az ő érdekeiket tekintettük elsődlegesnek: mi foglaltuk a szállásukat, adtuk a zsebpénzüket, kulturális programokat szerveztünk, fogadó cégekhez helyeztük el őket és végül, de nem utolsó sorban teljes, 0-24 órás felügyeletet biztosítottunk.

 Időközben a koronavírus miatt a nemzetközi helyzet egyre  fokozódott, és a fogadó cégek is elkezdték home office-ba küldeni a munkatársaikat - ez érintette a diákok tanulási folyamatát -, s amikor már határ lezárásáról szóltak a média hírek, akkor az események együttes hatására március 11-én este a döntéshozók eldöntötték,  hogy a mobilitást abba kell hagyni (force majeure), és a diákokat haza kell vinni Lengyelországba. 

img_7479.jpg

A lengyel fél foglalt a legutolsó még elérhető buszjáratra 11 jegyet (ez egy csoport hazavitelére lett volna elegendő), azonban reggelre a helyzet fokozódott, és az összes Lengyelországba induló járatot törölték. Lengyel busz indítására pedig, egyáltalán nem volt már lehetőség. 

 A helyzet azért volt különösen aggasztó, mert mindezeken túl, a szlovák határ már zárva volt, vonatok már nem indultak, és a repülőjáratok törlését is bejelentették. Ilyen körülmények között kértek fel bennünket Lengyelországból március 13-án reggel, hogy ha tudunk, akkor találjunk  megoldást, mert számukra ez már megoldhatatlan feladatnak tűnt. Mindeközben Csehországban bejelentették, hogy március 16-tól lezárják a határokat.

  A kialakult helyzetben SENKI sem vállalta a diákok hazavitelét, pánikhelyzet alakult ki a diákok között. Félő volt, hogy meghatározatlan ideig Magyarországon ragadnak, barátaiktól, valamint szüleiktől elszakítva.

img_7483.jpg

Mi, a MeOut-nál összeállítottunk egy válságstábot, számba vettük a lehetőségeket. Öt óra állt rendelkezésünkre, hogy autót béreljünk, értesítsük a munkahelyeket, lefoglalt szállásokat, helyszínre hívjuk diákjainkat, uzsonnát biztosítsunk 36 főre és nagy rohanás közepette mindenkit megnyugtassunk, rendezettséget sugalljunk.

Kisbuszok bérlése mellett döntöttünk, és mikor már senki sem vállalta a külföldi utat, Mi, a MeOut csapat tagjai, saját kezünkbe vettük a kormányt.

 Tisztában voltunk a veszélyekkel, vállalva a karantént, és a hazajutás ellehetetlenülésének kockázatát, mégiscsak útnak indultunk.  Amit hirdetünk, avagy, hogy a diákok érdekei a legfontosabbak számunkra, ismét beigazolódott: 3 határ átlépését, 30 kialvatlan órát és 1800 levezetett kilométert vállaltunk! 

 Március 14-én hajnali 3 órakor sikerült átadnunk a megrémült lengyel csoportot a hatóságoknak.

 Nincsen lehetetlen, így dolgozunk Mi, egy emberközpontú szervezet!

Learning Indeed - A step beyond, Szarajevó

Érkezésemkor a budapesti tavaszi idő után, meglepetésként ért a több centis hó, ami Szarajevó repterén fogadott a landolás után. A reptérről csupán 10 perc autóútra helyezkedett el a tréning helyszíneként szolgáló hotel, amely kényelmes szobákkal, remek konyhájával és termálvizes uszodájával mindenszempontból kitűnő választás volt. 

18156957_10211321446424304_4256365085569000385_n.jpg

A résztvevők többsége valamely bosnyák városból érkezett, de csatlakoztak Montenegró, Horvátország, Bulgária, Törökország és Egyiptom területéről is. 

A bemelegítő ismerkedős játékok után, bemutatásra került az Anna Lindh Foundation, valamint a rendezvényt szervező, jablanica-i székhelyű NGO. Az kultúrák közötti diszkrimináció és a xenofóbia fogalmait jártuk körbe és készítettünk rövid beszámolókat az általunk megfogalmazottakról. A rákövetkező napokban az etnikai csoportok, valamint a társalmi integrálódás jelenségét vizsgáltuk különböző szituációs játékokon keresztül. 
A hét közepén a minket foglalkoztató globális problémákkal foglalkoztunk és 15 perces váltó csoportokban beszéltük át az egyes témákat, majd ezek konklúzióit osztottuk meg a csoporttal. 

18192632_1336657486387720_6472734616239564419_o.jpg

 A Youth Peace Ambassadors-ról szintén kaptunk áttekintést, bemutatva hogyan működik a szervezet és melyek a fő tevékenységeik.
A tréningek közötti szabadidőt általában Szarajevó belvárosában töltötte a társaság, felfedezve a város nyújtotta kulturális és történelmi lehetőségeket. Én ellátogattam a Sebrenica múzeumban rendezett fotókiállításra, amit mindenkinek ajánlok, ha a bosnyák fővárosban jár.

18195119_10211321403143222_8818399449163826454_n.jpgNagyon tartalmas volt az itt töltött idő, a résztvevők nyitottsága és lelkesedése tette fejeltehetetlenné ezt a hetet. Köszönöm a MeOut csapatának a lehetőséget!

 

Jobbágy Judit 

Study Visit - Luxembourg

#MeOut

img_0925.JPG

Ez volt az első Erasmus+ tréning amin részt vettem. Nem tudtam, hogy pontosan mire számítsak, de mindenképp nagyon izgatott voltam.

img_0917.JPG

Nagyon érdekelt a migráció és a menekültekkel kapcsolatos program és fontosnak tartottam, hogy olyan emberekkel találkozzak akik személyes tapasztalataikat tudják megosztani a résztvevőkkel. A MeOut-os és a luxembourgi csapat felkészültsége és segítőkészsége megnyugtató volt. Az utazásról és a programról is pontos és részletes tájékoztatást kaptunk időben.
img_0898.JPG

A program életre szóló élményeket adott a részvevőknek. Rengeteg interaktív csoportos feladat volt. Ezek során nem csak Luxembourgot és a témával kapcsolatos kérdéseket ismerhettük meg, hanem fontos barátságokat alakíthattunk ki egymás között. Számomra a legmeghatározóbb élmény az volt, hogy rengeteget tanulhattunk egymástól a személyes tapasztalatokon és történeteken keresztül. Igyekszem ezeket folyamatosan megosztani az általam vezetett szervezeten keresztül, annak érdekében, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a történetek.
1491753303199.jpeg

Mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen és ehhez hasonló tréningeket. Szeretnék külön köszönetet mondani A MeOut csapatának, hogy lehetővé tették és folyamatosan lehetővé teszik számunkra, hogy ilyen értékes és meghatározó projektekben vehetünk részt.
img_0905.JPG

Gábor

Élmények, tanulás, MeOut // Ausztria

meout3.jpgEgy igen korai márciusi hétfő reggelen indultam el Ausztriába, hogy részt vegyek harmadik Erasmus+ projektemen. Izgatott voltam, mint mindig, hiszen már tudtam, hogy csupa jó dolog fog történni az alatt az egy hét során, amit Veldenben eltölthetek. 

Elvárásaimnak megfelelően a program fantasztikus volt, nem csak életre szóló barátságokat kötöttem, de egy olyan hasznos és sokrétegű tudásra tehettem szert, amire a program nélkül talán sohasem. Mindezt egy csodálatos környezetben.

meout2.jpg

A legfőbb okom, hogy jelentkezzem a „Change your view in migration” projektre az volt, hogy a migráció egy igen fontos és a jelent érintő dolog. Nagyon sok minden új dolgot tudtam meg a többi résztvevőtől (akik 10 országból érkeztek), például, hogy náluk a társadalom illetve a kormány hogyan viszonyul a migráció kérdéséhez, vagy hogy a média menyiben befolyásolja az emberek véleményét a témával kapcsolatosan.

Igazán élveztem olyan fiatalokkal dolgozni, akiket érdekel a téma és mindent beleadtak a projektbe. Elsősorban nekik köszönhetem, hogy ez a tréning ilyen jól sikeredett.

A fogadó és küldő szervezet is csodálatos volt. A MeOut mindenben segített a kiutazásom előtti időszakban. A fogadószervezet is segített. bármilyen kérdésem is volt, és igazán figyeltek rám is és a többiekre is, hogy mindenünk meglegyen és jól érezzük magunkat az alatt az egy hét során. 

Rengeteg élménnyel, tapasztalattal és tudással hagytam magam mögött ezt a feledhetetlen hetet. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó Erasmus + projektem. Nem tudom elégszer megköszönni ezt a lehetőséget MeOut!

Eszter 

meout_1.jpg

meout4.jpg

Green Solution // Lengyelország

A magyar csapatból sokunknak ez volt az első Erasmus+ Youth Exchange-e. Nem tudtuk, hogy mit várjunk, de belevágtunk, mert érdekelt a projekt témája, a Sustainable Development, illetve a különböző országokból érkező fiatalokkal való megismerkedés.

Azon szerencsések közé tartozunk, akik magával a MeOut csapatával utazhattak ki a helyszínre, kocsival. Ezáltal megismerkedhettünk a szervezőkkel, az egyesület munkásságával és persze a magyar Erasmus csapat is egymással.

dsc02586.jpg

A szállásunkba, a Baca Karczma nevű szálló és étterembe este érkeztünk meg, ahol el is fogyaszthattuk első lengyel vacsoránkat. Legtöbbünknek zömével tetszettek az ételek az ottlétünk alatt, összességében szeretjük a lengyel konyhát.

A lengyel és a magyar csapat mellett Olaszországból, Macedóniából és Szlovákiából érkeztek résztvevők. Az első néhány nap egymás neveinek megjegyzését elősegítő és csapatépítő játékokkal zajlott. Elsőre sokunknak kissé gyerekesnek tűntek ezek a játékok, de csak később értettük meg a non-formális tanulási módszerek lényegét. Azt kell mondjam, hogy ez tényleg hatékony és nagyon sokat lehet tanulni észrevétlenül és nem válik unalmassá sem.

Persze a fő témával való foglalkozás sem maradt el. Foglalkoztunk a szemét redukálásával, újrafelhasználásával és újrahasznosításával, természetesen érdekes játékokon keresztül. Emellett minden csapat tartott egy workshopot a többieknek az általa választott témában. Emellett egy Zakopane-ban működő középiskolába is ellátogattunk, ahol az ott tanuló fiataloknak tartottunk előadásokat és workshopokat.

A tanulás mellett a szórakozás és a kultúrák megismerése sem maradt el. Minden este az ismerkedésről szólt, illetve minden nemzet kapott egy egész estét, ahol bemutathatta a saját kultúráját, ételeit és italait. A pálinka, paprika és zsíroskenyér természetesen nem maradt el a magyar bemutatóból, amelyek – a pálinkával az élen – nagyon ízlettek a többi ország résztvevőinek.

20170309_162322.jpg

Mivel egy lépésnyire voltunk a Tátrától, ezért egy napot a Morskie Oko-hoz való túrázással töltöttünk. Ez egy további jó lehetőség volt egymás megismerésére, mindenki nagyon élvezte a kiruccanást.

A projekt végén könnyekkel váltunk el egymástól, nagyon jó nemzetközi csapat alakult ki. Remélhetőleg sokukkal találkozunk még a jövőben.

Olyan élményekkel és barátságokkal távoztunk, amelyek miatt biztosak vagyunk benne, hogy ez nem az utolsó Erasmus+ projektünk volt!

20170307_070512.jpg

dsc02577.jpg

wp_20170313_20_11_37_rich_li.jpg

YOUth are the Voice // Austria

img_20170321_151411_072_1.jpg
2017.március.20-án elindultam életem 2. Erasmus+ projektemre, Ausztriàba, hogy egy héten át social-media marketingről tanulhassak. Az egy hét elteltével azonban csak egy része szól tanultaknak erről, ugyanis amit igazán adott ez az egy hét nem csupàn marketing tudás, hanem annál sokkal-sokkal több. Olyan motivációt, inspirációt és lelki feltöltődést kaptam, amire nem számítottam. Kívàncsian és nyitottan mentem, vissza pedig egy nagy adag tervvel és megvalósítandó ötletekkel tértem. Éget a vágy, hogy alkossak, újra utazhassak, még többet tanulhassak és ismerjek meg a világról és magamról. Legutóbbi projekt végén ugyanígy a vonaton ültem és írtam a beszàmolóm, mint most. Emlékszem azt kívàntam, hogy minél hamarabb újra itt üljek és új élményekről írjak. Épp ezt teszem most, és épp ugyanezt kívànom ismét!
MeOut, köszönöm, hogy kitàrjàtok számunkra a világot, és újra és újra lehetőséget adtok, hogy többként térjünk haza! 
MeOut?
Yes I am! 
img_20170321_083546_242.jpg
20170321_223313.jpg

A 2798 éves város, Yereván és a MeOut

mount_ararat_and_the_yerevan_skyline.jpg

Az Erasmus+ program keretein belül 2017. február 2-9-ig került megrendezésre a „Home” elnevezésű tréning Örményország fővárosában, Yerevánban. A projekt az AEL (Association des Egyptiens au Luxembourg), az örmény World Idependent Youth Union és az orosz  Academy of Innovation  együttműködésében valósult meg. A programon összesen 32 fiatal vett részt Ukrajnából, Örményországból, Csehországból, Franciaországból, Grúziából, Olaszországból, Luxemburgból, Oroszországból és Magyarországról. Magyarországról a MeOut jóvoltából 3 szerencsés fiatal utazhatott a helyszínre. 

A szervezők célkitűzése a fiatalok szerepének erősítése a sokszínűség promóciójában mellett az európai közösségek közötti párbeszéd fenntartása volt a menekültüggyel kapcsolatban. A tréningen a résztvevőket a témában jártas szakmai csapat segítette a hét során. A napi négy foglalkozás alatt a fiatalok többek között a gyakorlati kompetenciáikat erősíthették, tanulhattak az emberi jogokról, hogyan vegyék fel a harcot a gyűlöletbeszéd ellen, illetve hogyan segíthetnek a többi fiatalt bevonni az ehhez hasonló programokba.

17015502_10212248365343811_1606226478_o.jpg Az interkulturális és non-formális oktatási technikák mellett, mint például a csoportos megbeszélések, előadások, személyes tapasztalat megosztása, szimulációs gyakorlatok és a kapcsolatépítés, a résztvevők az alábbi témakörökben folytattak vitákat:


- Béketeremtés és egy "béke munkás" szükséges kompetenciái;
- A menekült válság okai, geopolitikai helyzet a Közel-Keleten;
- Az emberi jogok meghatározása és gyakorlásához szükséges eszközök;
- A menekültek integrációja
- A gyűlöletbeszéd (’Hate speech”) elleni online küzdelem 

16997228_10212248364903800_1013183588_n.jpg

Ezen túlmenően, az trénerek olyan eseteket mutattak be, ahol sikeresen valósult meg a menekültek integrációja Luxemburgban, illetve vendégelőadók osztották meg tapasztalataikat a menekültekkel való munkájukkal kapcsolatban Örményországban. A résztvevők így nem csak a tolerancia, integráció és sokszínűség elfogadásában szerzett tapasztalatukat növelhették, de hasznos kapcsolatokat is építhettek a jövőre vonatkozó együttműködésekhez. A programban egy szíriai menekült civil munkás is részt vett Varty Koujoumian, aki történeteivel, nyitottságával bátran állíthatom, a legnagyobb hatást gyakorolta mindannyiunkra.

Riczu Dalma

 

Az egész egy ártatlan kis facebook like-kal kezdődött…

Egy esős szombat délelőtt, 3 lány-és a hintó előáll-a MeOut csapata tetőablakos autójával érkeztünk meg a helyszínre, Djakovoba, egy határ közeli horvát falucskába. Mire felfedeztük a helyet, megnéztük a legfőbb és egyetlen nevezetességét, a katedrálist, a többi részt vevő is megérkezett, nemzetek széles palettája képviseltette magát; macedoniak, bolgárok, olaszok, angolok, csehek, horvátok is mind felvonultatták országuk büszkeségeit a programnyitó esten.

img_7728.jpg

A tréning egy nagyon aktuális témát járt körül, a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozott. Reggel 10-től este 7-ig folyt a non-formális oktatás, szerepjátékok, interjúk, általunk készített prezentációk segítségével tárgyaltuk ki a legégetőbb kérdéseket, alakítottuk ki a véleményünket, valamint kerestünk és találtunk megoldást. Rengeteg új, érdekes és hasznos információ birtokába jutottunk, miközben a prezentációs, kommunikációs képességeink is fejlődtek.

Lehetőségünk nyílt hasznos tudást szerezni a hátrányos helyzetű fiatalokról, a velük való bánásmódról, meglátogatni a legnagyobb lipicai tenyészetet, bepillantást nyerni a projektírás rejtelmeibe, végigenni magunkat nemzeteken, és rengeteget bulizni, örömködni együtt sok-sok különböző és mégis olyan hasonló fiatallal.

img_7812.jpg

Tele van a bőröndöm. Pár ruhát ott is kellett hagynom. Helyette haza hoztam rengeteg új élményt, barátságot, az együtt alkotás örömét, sok új nézőpontot, nehézséget és vidámságot, és egy kis Rakiját.

Azt vártam a tréningtől, hogy egy olyan problémával foglalkozzam, amivel korábban nemigen, hogy hasznos skilleket szerezzek, miközben egy inspiráló közegben ki is kapcsolódom, és szorosabbra fűzzem viszonyom a horvát konyhával, de ennél még sokkal többet kaptam.

MeOut És C.E.T. köszönöm ezt a szuper élményt!

img_7730.jpg

img_7821.jpg

img_7824.jpg

img_7826.jpg

img_7793.jpg

Réti Anna

Közösséggel a Közösségért!

Adományoztunk - Kárpátalja - Beregrákosi Általános Iskola - Boldogság

15621730_1901482096751625_2998585291468305081_n.jpg

Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatását. Mi meggyújtottuk a fáklyát, de az adományok nélkül ez nem világíthatna most éveking szolgálván diákok fejlődését. Számunkra ez volt 2016 legszebb karácsonyi ajándéka. Ismét megtapasztaltuk az összefogást,a határon túli szolidaritást, és önzetlen segítséget.

Adományozott komplett számítógépek száma: 9 + hálózatépítés, és kábelezés
Az adományozás megközelítőleg 1 millió forint értékben valósult meg.
Adományozott: Beregrákosi Általános Iskola, Kárpátalja, Ukrajna
Diákok száma: 122

15338606_1901060900127078_6424560684073681075_n.jpg

Köszönet!

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság
Fazekas Anna
Magyar Kulturegyesület Nürnberg
Mr. S. Vass
Nagy István
Szent-Iványi Enikő
Vadkerti Béla
Szabó Éva
Simoncsics Nóra
Simoncsics Pál
Nagy Nóra
Becske Adrien
Tancsik Richárd
Hunyadi Péter - PSP - Tornalja
Zödös Szabolcs
Zs. Nagy Bernadett
Csőke Krisztina
Papp Gyula Attila
Simon Andrea Edit
Jakab Rita
Szántó Teca
Szántó András
Demjén Izabella
Kaskötő Miklós
Dikácz Dániel
Kauker Bálint

Beregrákosi Általános Iskola Tanulói és Tanárainak
Molnár Béla Igazgató Úrnak

MeOut Marketing
Berény-Pénztárgép Kft
Demeter Tibor

MeOut Csapata
Dikácz Dániel
Labossa Bence
Vadkerti Béla
Sándor Attila

BrandLens Media
Jusko Tamás

Szeretnénk köszönetünket kifejezni azoknak, akik adományoztak, de nem szerették volna, hogy nevük nyilvánosan szerepeljen.

15492244_1901060930127075_6497899343885223566_n.jpg

Sikeres közösségek, sikeres nemzetet, valamint sikeres Európát építenek. Továbbra is elkötelezettek vagyunk az oktatás, és vállakozásfejlesztés mellett.

MeOut Csapata
Folytatjuk!

Az adományozásról készült médiatartalmakat folyamatosan tesszük közzé.

www.karpatalja.ma/karpatalja/oktatas/kozosseggel-a-kozossegert-megujult-a-beregrakosi-magyar-iskola-informatika-terme/  

http://www.hetilap.karpatinfo.net/hetilap/belfold/ajandek-beregrakosi-magyar-iskolanak

http://www.mediaklikk.hu/video/karpat-expressz-2016-12-25-i-adas-2/ 

http://www.meout.org/en/karpatalja/ 

Vállalkozásfejlesztési képzés Londonban

14925647_10154048617242045_2104197739623198608_n_1.jpg

A tréninget a MeOut honlapján találtam és azért jelentkeztem rá, mert szerettem volna új ismereteket szerezni a témában, illetve idegennyelvi környezetben kipróbálni magamat.

14572429_10154048616542045_3367460787623094456_n.jpg

A repülőút zökkenőmentesen zajlott (bár életemben először repültem, így nagyon féltem), sajnos a szállásra való eljutáskor akadt egy kis gondunk, ugyanis a vonatunk nem állt meg az állomáson, ahol le kellett volna szállnunk, így végül a szomszéd faluból taxiztunk vissza egy helyi hölgy és a lánya kíséretében. Így utólag visszagondolva ez is egy szuper kaland volt.

14573001_1418546444841851_5727684602713457323_n.jpg

Egy kis faluban éltünk a képzés ideje alatt, a környék hangulatos és gyönyörű, a személyzet végtelenül kedves volt. A szálláson alig néhány ember tartózkodott rajtunk kívül, így nagyon családias hangulat uralkodott. Az ebédlő fölött volt egy óriási tetőtér, itt tartottuk a közös programokat.

14955827_10154048616737045_4006496642471917187_n_1.jpg

Első este ismerkedős játékokat játszottunk, illetve kaptunk egy 20 tételes feladatsort, amin olyan teendők voltak, mint, például számoljuk ki, összesen hány év tapasztalata van a csapatnak az ifjúsági munkában, csináljunk selfie-t legalább 3 különböző állattal, vagy tartsunk pantomim előadást a várható időjárásról, mindezt csapatban megoldva.

img_20161103_133141.jpg

 Másnap hallhattunk néhány izgalmas előadást a PR-ról, soft skillekről, illetve a következő napokban 5-6 kisebb csoportba osztva kellett tartani 1-1 másfél órás „prezentációt” egy általuk választott témában (Soft skillek, kommunikáció stb.). Ezek az előadások voltak a kedvenceim, rengeteg újat tanultam, úgy, hogy közben fel sem merült bennem, hogy én most tényleg tanulok, mivel végig játszottunk. Egyszer pillecukorból és tésztából építettünk tornyot, máskor saját vállalkozást terveztünk, majd prezentáltuk a terveket.

img_20161103_182625.jpg

img_20161103_175243.jpg

Egyik este Intercultural Halloween Night-ot tartottunk, ahol mindenki beöltözött valami rémisztő/vicces karakternek, illetve lehetőségünk adódott bemutatni a hazánkat, és vihettünk néhány jellegzetes ételt/italt. Mi magyarok pálinkát és Negrot vittünk.

14900523_828596753950120_3189410439131424020_n.jpg

  A képzés nagyon tetszett, rengeteget tanultam a szociális vállalkozásokról, és az angolom is nagyon sokat fejlődött. A csapatból ez alatt a 7 nap alatt valódi közösség alakult. Az embereket, akikkel itt ismerkedtem meg, egytől egyig nagyon megszerettem és remélem, hogy a későbbiekben lesz még lehetőségem találkozni velük. Aki teheti, annak ajánlom, hogy vegyen részt hasonló képzéseken, mert életre szóló élmény!

img_20161101_160709.jpg

süti beállítások módosítása