MeOut

MeOut

Georgia - Peace Education - MeOut

élmények, 4 magyar résztvevő

2016. július 10. - MeOut

 13495299_10157140809065253_4137742628763952561_n.jpg

A képzést elsősorban azért választottam, mert előző tapasztalatok alapján nagyon lelkes voltam az Eramus+ képzés nyújtotta lehetőségért. Elsősorban visszanyertem a tanulásban vetett hitemet, amit az egyetem elmúlt 3 éve lassan kikoptatott belőlem, másodsorban olyan emberekkel találkoztam, akik inspirálnak arra, hogy én is aktívan részt vegyek a társadalmat érintő égető problémák megoldásában.

13533099_10157149313070253_6879838057019698_n.jpg

Jól tükrözi a képzést az a gondolat, ami a képzést követő 9 nap után fogalmazódott meg bennem: Mennyire messzebb tartanék már, ha egész életemben ilyen rendszerben, ilyen oktatók tanítottak volna. » Annak ellenére, hogy napi négyszer másfél óra tréningünk volt túlzás nélkül mondhatom, hogy egyszer sem unatkoztam. Sőt kifejezettem aggódtam, nehogy lebetegedjek, mert akkor ki kell hagynom az egyik alkalmat. A non-formális képzés rengeteg olyan dolokra épít, amelyekre az egyetemeken nem figyelnek oda. Azzal kezdeném, hogy kifejezetten szórakoztató, mivel a trénerek gondoskodnak róla, hogy játszunk és szórakozzunk is a session-ök alatt. Az első naptól kezdve épülő csoport munka folyik, ahol állandó kihívásoknak vagy kitéve. A gyakorlatokkal kialakított képzés pedig nemcsak gondolatébresztő, de az élmény, illetve az érzés sokkal inkább megmarad, ezért nagyobb hatékonyságú is.

13537734_10157144339295253_1836144472547116735_n.jpg

Ez a képzés rengeteget adott. Nagyszerű trénerek oktatattak, akik a csopot minden tagjára odafigyeltek és a legprofesszionálisabb módon szervezték és tartották az órákat. Emberileg, motiváltságban és tudásban is több lettem. Tanultam a visszajelzés helyes megfogalmazásáról, az építő kritika alkotásáról, a konfliktus kezelésről, a prezentációkról, a béke építésének lehetséges útjairól.

13501856_10157149313060253_1240740739124543873_n.jpg

Nem ajánlanám! Inkább kötelezővé tenném mindenkinek, hogy legalább egyszer tapasztalja meg milyen egy másfelfogású oktatási programban résztvenni. Ehhez pluszként jön a grúz emberek világhírú vendégszeretete.

13532958_10157148608270253_9029503958629246799_n.jpg

Grúzia várakozást felülmúlóan gyönyörű ország. Méretéhez képest nagyon gazdag kultúrális és természeti értékekkel rendelkezik. Szerencsénk volt, mert a program ideje alatt láthattunk grúz néptáncot, felpróbálhattuk a helyi népviseletet, megismerkedtünk a különleges(en hosszú) grúz pohárköszöntőkkel, ittunk chacha-t, ettünk khachapurit és még a lenyűgöző kaukázusi hegyekben is barangoltunk.

13567085_10157159746745253_6173647067522272478_n.jpg

Köszönöm a MeOut csapatának, hogy részt vehettem a tréningen. Öröm, hogy hazánkban is van olyan szervezet, amelyik szívügyének tekinti a fiatalok fejlődését, oktatását, és energiát nem kímélve azon dolgozik, hogy minél több fiatalnak nyújtson lehetőséget. 

R. Dalma

süti beállítások módosítása